Az internet tele van veszélyekkel, amit a legtöbb felhasználó ma már egyre tudatosabban próbál elkerülni. A bankkártyaadatokkal való visszaéléstől, az identitás lopásig számos veszély fenyegetheti az internetezőt, aki emiatt sokszor már az első látogatás során tudatosan keresi azokat a jeleket, melyek bizalomkeltőek. Éppen ezért amikor egy vállalkozás weboldalt készít, akkor az egyik elsődleges szempont, hogy már az első pillantásra megteremtse a bizalmat. De hogyan lehet ezt egyszerűen és hatékonyan elérni? Az alábbi tippekkel már első pillantásra bizalmat keltővé teheted honlapodat!

1. Korszerű weboldal

Szinte semmi sem tántorítja el jobban a leendő ügyfeleket, mint egy elavult weboldal. Ez nem csak a dizájnban, és az átláthatatlan menüszerkezetben, vagy honlapstruktúrában nyilvánulhat meg, hanem a lassú oldalbetöltésben is. Erre azonban már a honlap létrehozása előtt érdemes odafigyelni, hogy lehetőleg olyan tárhelyszolgáltatót válasszunk, ami gyors, és megbízható tárhelyeket kínál, ez ugyanis alapvetően meghatározza majd weboldalunk működését. Ha tehát honlapunk elmúlt már 5 éves, mindenképp érdemes megújítani. A korszerű weboldal emellett reszponzív, tehát a mobileszközökön is jól jelenik meg, ha megújítanánk honlapunkat, erre mindenképp figyeljünk oda.

2. Pecsétek, fizetési logók, és referenciák használata

Óriásit lendíthet egy weboldalon, ha feltüntetjük elégedett ügyfeleinket például a főoldalon, vagy ha véleményüket helyezzük ki jól látható helyre. Ez azonnal növeli a bizalmat leendő vásárlóink szemében, különösen, ha ezt kiegészítjük extra szolgáltatásainkkal kapcsolatos pecsétekkel. Például ha pénzvisszafizetési garanciát nyújtunk, vagy ha speciális biztonsági megoldásokkal igyekszünk megvédeni vásárlóink adatait, akkor ezeket érdemes feltüntetni. A pecsétekkel ezek az információk sokkal hangsúlyosabbá válhatnak, így a látogatók is jobban felfigyelhetnek rá. Az emberek többségét aggodalommal tölti el, hogy online fizetésnél esetleg csalás áldozatai lehetnek, és bankkártya adataikat ellophatják. Éppen ezért fontos feltüntetni a kártyás fizetési lehetőségekhez kapcsolódó kártyatípusokat, bankokat, és mindenképp ajánlott a PayPal fizetés logóját kitenni, amennyiben igénybe vehető.

3. Mutassuk meg csapatunkat

Szimpatikusabbak azok a vállalatok, melyek kommunikációjukban személyesebbek, ezt pedig nem csak a weboldal hangvételével érhetjük el, hanem azzal is, ha feltüntetjük munkatársaink fotóit, és röviden bemutatjuk őket, és tevékenységüket. Ennek két előnye is van, egyrészt a látogatók jobban megjegyeznek minket, másrészt pedig növelhetjük a bizalmukat. Szintén érdemes Facebook oldalunkat is megjeleníteni honlapunkon, hiszen ezáltal azt jelezhetjük látogatóink felé, hogy sokan ismernek minket, és valódi vállalkozás vagyunk. Fontos, hogy a honlapon szerepeljen egy Rólunk menüpont is, ahol bemutathatjuk cégünket. Megragadni a látogatóink figyelmét és elnyerni bizalmukat tehát nem könnyű, hiszen nagyon rövid idő alatt kell elérni mindezt. Ezekkel a bevált tippekkel azonban könnyen növelhetjük a bizalmat weboldalunkkal szemben.

Technikai hátterünk építőelemei